Tegnap délelőtt megmondtam A-nak, hogy köszi, de ennyi. Az érzés felemelő: megmondani és nem megbánni, ez nálam annyira ritka, hogy szívem szerint betenném egy dobozba az érzést, hogy néha elővehessem! Bár előtte kiette a hűtőm tartalmát és csak szomorúan néztem, hogy pillanatnyilag totál feleslegen etetek egy embert, akihez kb. tíz perc múlva semmi közöm sem lesz.
Most meg bejöttem dolgozni.
Mondom én, hogy minden rószaszín...vagy nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése